40 év a dobok mögött. Ez lesz a címe a dobosunk Sár József új könyvének, amelyben messzemenően személyes és sajátos interpretációban számol be a dobok mögött eltöltött majd fél évszázad megéléséről, annak magaslatairól és mélypontjairól, sikereiről s kudarcairól. Betekintést nyerhetünk abba, hogyan működött a könnyűzene vagy éppen hogyan korlátozták a rendszerváltozás előti időkben. Milyen apró mozzanatokon múlhat egy zenekar országos sikere és hírnevének megalapozása. Megismerkedhetünk egykori vagy épp kortárs zenekarokkal, belecsöppenhetünk a pécsi könnyűzenei élet kellős közepébe – mindezt majd fél évtázad spektrumán.
Jociról egyébként helyi berkekben köztudott, hogy hivatását tekintve entológus – azaz pongyolanyelven fogalmazva rovarszakértő. A szakma elismert tekintélye. A kutatásai során átélt brazíliai kalandjairól korábban már kiadott egy könyvet, várható volt, hogy másik szenvedéllyel űzött hivatására is szenteljen egy csillagot Guttemberg galaxisában. És az idő eljött vala. A kézirat jelenleg tördelés alatt áll, és gyakorlatilag bármikor nyomdába kerülhet. Joci maga és mi, a zenésztársai is izgatottan várjuk, hogy a kezünkbe foghassuk, forgathassuk. Beszívhassuk az új papír és anyomdafesték illatát, a próbatrmek dohos levegőjét, a koncerteken hömpölygő tömegek izzadságát és a kelet-európai rajongólányok ferromonjait, ahogy megelevendik a magyar könnyűzenei történelem egy kicsi de nagyon emberközeli szegmense.
De addig is ízelítő gyanánt megosztjuk veletek a könyv utolsó fejezetét, a dobos lét Jocisan őszinte fűszerével meghintett summázását.
Támogasd a könyvet!
A lektor, a szerkesztő, a tördelő munkadíjja és a nyomdai költségek mind a szerzőt terhelik egy szerzői kiadás során, amibe Joci belevágott. A támogatás mindig jól jön.
Ha te is szeretnéd támogatni e könyv létrejöttét, átutalhatsz egy tetszőleges összeget az alábbi bankszámlára. Joci előre is hálásan köszöni mindannyiótok támogatását, és név szerint meg is említ minden adományozót a kész könyvében, amelynek létrejöttéhez Te is hozzájárulhatsz.
Számlaszám:
11773315-92587188 (Danyi Zsuzsanna, OTP Bank)